2013. április 4., csütörtök

Megnyitotta kapuit a Görögkatolikus Ifjúsági Központ

A sikeres bál után Beregszászban az egykori Aranykalász épületében lévő iroda ünnepélyes megnyitójára március 12-én került sor.
A Görögkatolikus Ifjúsági Központ megnyitóját megtisztelte jelenlétével Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke, főtisztelendő Béres Péter, az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Hittudományi Akadémia rektora, főtisztelendő Demkó Ferenc, az egyházmegye beregszászi esperesi kerületének esperese, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum több tanára és diákja, az egyházközségek papjai, s a GISZ számos tagja is.
A megnyitó az irodát a külvilágtól „elzáró” szalag átvágásával vette kezdetét. A jelképes cselekedet azt hivatott szimbolizálni, hogy a szervezet ezzel is nyit a világ felé. Ezt követően Nílus püspök ima kíséretében megáldotta a helyiséget.
„Az őskeresztény korban az egyház fokozatosan, egyre inkább átszőtte az élet minden területét – mondta el köszöntőjében Demkó Ferenc. – Nem csupán a hitéletben volt jelen, hanem egyre inkább a hétköznapokban, örömben, bánatban… Ezzel az irodával pedig egyházunk már napjainkban is ezt a gyakorlatot követi: nemcsak a templomban, hanem civil területen is jelen van. Itt fognak majd munkálkodni azok a fiatal emberek, akik önkéntes munkájuk által nyitottá teszik majd egyházunkat a világ felé. Bízom abban, hogy a püspök úr áldása az épületre s azon kívülre is hatással lesz... A Jóisten segítsen benneteket abban, hogy érezzétek: nincs határ. Mert minden lehetséges annak, aki hisz. A hit hegyeket mozgat. Adja Isten, hogy mozduljanak azok a hegyek!”
„Egyházunk egy vértanú egyház – mondta el a megnyitón Lődár Jenő atya, a GISZ elnöke. – Van egy hagyatékunk, amire lehet építeni, és remélem, hogy a mai fiatal görögkatolikusok is ezzel a lelkülettel tudnak majd élni, s ha kell, áldozatot vállalni egyházunkért. Kívánom, hogy ilyen vértanú lelkülettel tudjunk majd egyházunkért tevékenykedni!”
Marosi István atya, a GörögKör vezetője beszédében kiemelte: „Ha értetek, értünk tevékenykedünk majd, újra és újra beálltok az Úr szőlőjébe, úgy gondolom, nem lesznek problémák egyházunkban.”
A megnyitó a Himnusz eléneklésével zárult.
A Görögkatolikus Ifjúsági Központ a GISZ, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán működő Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség (GörögKör) és az esperesi kerület közös irodájaként működik majd. Célja, hogy a görögkatolikus egyház értékeinek tükrében minél színesebbé, tartalmasabbá tegye a fiatalok mindennapjait, s közben ápolja az egyház történelmét, életét, értékeit. A központ minden hétfőn, kedden és csütörtökön délelőtt 10 és délután 3 óra között szeretettel várja az érdeklődőket. Ezentúl itt tartja majd alkalmait a GISZ és a GörögKör.
Espán Margaréta




Jótékonysági farsangi bál Beregszászban


Február 2-án a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ), a Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség (GörögKör), a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, valamint a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének szervezésében jótékonysági farsangi bálra került sor Beregszászban az Arany Páva étteremben. Az esemény a belépődíjak és a felajánlások által a Görögkatolikus Ifjúsági Központ (GIK) irodahelyiségének bérlését kívánta támogatni. Az est fővédnökei Exellenciás Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, Vidnyánszky Attila, a Magyar Nemzeti Színház igazgatója, valamint Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja voltak.



A bálra közel 300 vendég – köztük a GISZ és a GörögKör tagjai, az egyházközségek áldozópapjai és hívei, Tóth István beregszászi főkonzul és Gyurin Miklós ungvári konzul, Demkó Ferenc, a Beregszászi Esperesi Kerület esperese és dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a KMPSZ elnöke – érkezett.



Tóth István, az est egyik fővédnöke beszédében kiemelte, hogy a görögkatolikus egyház és vallás a nem is olyan távoli múltban még üldöztetésnek volt kitéve, de az elmúlt 20 esztendő számos eredményt hozott, melyek sora ma ezzel a bállal bővült. Beszédet mondott Gyurin Miklós, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja és Lődár Jenő, a GISZ elnöke, a rendezvény főszervezője is, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki a GISZ és a GörögKör munkáját segítette. Hangsúlyozta, hogy a szervezet nyitott mindenre, ami a kereszténységgel és a magyarsággal összeegyeztethető.
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum végzős diákjainak keringőjével kezdetét vette a mulatság. A vendégek szórakoztatásáról s a jó hangulatról az est folyamán a Beregszász Dixieland Band, a Dolce Vita Trio, Holozsi Imre, a Beregszászi Művészeti Iskola tanára, valamint Gál Natália és színjátszó csoportja gondoskodott.


Az est fénypontjaként 9 óra után árverés következett, melyen különböző képzőművészeti alkotásokra licitálhattak a résztvevők. Az értékes tárgyak és a jó szándék együtt meghozták a várt eredményt, s néhány tételért valóságos licitcsata indult.
A bál során tombolára is sor került, melyen közel 40 értékes tárgyat, ékszereket, festményeket, ajándékcsomagokat nyerhettek a szerencsések.
Az est hivatalos részének zárásaként ismét a Sztojka-líceum diákjai léptek színpadra keringőjükkel.
A jótékonysági bál sikeresnek bizonyult. A belépőkből és adományokból a központ irodahelyiségének több mint fél évi bérlésére elegendő összeg gyűlt össze.
Espán Margaréta





GÖRÖGKATOLIKUS IFJÚSÁGI KÖZPONT / BEREGSZÁSZ